|
Témaindító hozzászólás
|
2022.07.11. 12:14 - |
Baljós árnyak gyülekeznek Skyrim felett. A Birodalmiak és a Stormcloak-ok között dúló polgárháború már így is felperzselte az országot, a véget nem érő harcoknak, lázadásoknak napról napra több áldozata van. Egy apró faluban, Helgenben eközben más erők munkálkodnak: úgy rebesgetik, hogy Alduin, a Világ Pusztítója eljön és közel az idő, amikor elpusztít mindent. Van, aki szerint mindez csupán legenda, ám a történések nem ezt igazolják. A sárkányok visszatértek...
|
[15-1]
Komolyan bólogatva hallgatom Hildát. Mindig vezéregyéniség volt, azt hiszem, jól illik hozzá a Harbinger szerep.
- Nem, nem köröznek. Azaz a birodalmiak nem. A helgeni incidens után nagyobb gondjuk is volt, mint körözést kiadni az utolsó lótolvajra is, akit aznap vérpadra akartak küldeni. Na meg aztán, ott volt Ulfric Stormcloak is, valószínű, hogy ő is túlélte a napot. Azt hiszem, rajta kívül most senki sem érdekli a birodalmiakat. Ami pedig a Companionshoz való csatlakozást illeti... örömmel, ám tudod, hogy legutóbb miért döntöttem úgy, hogy más utat választok. Az egész Hircine-kultusz, ami akkoriban kezdett eluralkodni a szervezeten... Te biztosan megérted mire gondolok, tudom, hogy te is megveted a daedrát és Sovngardban, a harcosok útjában hiszel! Bízom benne, hogy sikerült visszavezetned a Companionst erre az útra, hogy ez az a változás, amire utalsz. Kodlak is ezt akarta...
Jól esne a régi időkről beszélgetni még egy kicsit, azonban látom rajta, nyugtalan Helgen miatt, s válaszokat szeretne. Hátradőlök székemben nagyot sóhajtva, majd Hildára pillantok.
- Szóval Helgen... A szóbeszédek igazak. Sőt, ami engem illet, nem ez volt az első alkalom, hogy sárkányt láttam. Miután kiléptem a Companionsból, rövid ideig, útba Cyroodilba, vállaltam kisebb-nagyobb megbízatásokat zsoldos ismerőseimmel, cimboráimmal... Az egyik ilyen balul sült el, méghozzá pont egy sárkány miatt. De a lényegre térve; amit Helgenben láttam, nem közönséges sárkány volt. Mikor feltűnt, elsötétült az ég, s iszonyú vihart hozott magával. Néhányan azt hitték, Oblivion nyílt meg előttünk! Igyekeztem utánajárni a dolognak, olvasni, tőlem bölcsebb embereket megkérdezni, de félek belegondolni, hogy igaz, amit gyaníthatunk!
Oldalra pillantok, ki az ablakon, majd kortyolok sörömből, ismét Hildára nézek, s halkan szólok.
- Alduin. |
Szükségem van rá, hogy leüljek kicsit, így a mindenfélével megpakolt asztal mellett kötök ki. Scipio italllal kínál, amit habozás nélkül el is fogadok.
- Öhm... igen, valóban megleptél. - szólalok meg végül. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy veled fogok összefutni itt, de tény, hogy örülök neki. Jó újra látni egy régi ismerőst. - elgondolkodva mérem végig egykori harcostársamat. Nem változott sokat azóta, mióta elment, talán csak az öltözete más, helyiekre jellemző. - Ezek szerint a Birodalom téged sem hagyott nyugton... sajnálom. Úgy tűnik, manapság csak a politikailag független szervezetek nyújtanak védelmet, mint a Companions. Köröznek is téged?
Kortyolok a sörből és körülnézek a házban. Nem túl nagy, de rendben tartott és egész otthonosan van berendezve. Scipio sokszor hangoztatta, hogy szeretne visszavonulni az örökös harcoktól és a saját kis birtokát igazgatni.
- Ha egyszer persze visszajönnél hozzánk, szívesen látnánk. - mosolyodom el halványan. - Sok vátozás történt, mióta Kodlak elment... ha szeretnéd, elmesélek majd mindent. Ugyanakkor igazad van, elsősorban Helgen miatt jöttem. Nem köt már oda semmi, de mégiscsak a szülőfalvam. Láttam a romokat és hallottam a szóbeszédet, mi történt ott. Ha a fenyegetés valós, akkor jobb, ha a Companions felkészül, számol vele. |
Alaposan meglepődtem én is, ám gondolataim ismét zakatolni kezdenek. Eleinte nem értem, hogy Hilda miért és hogyan került elő ilyen hirtelen, ám csakhamar eszembe jut; Helgenből származik, talán a szülőfaluja pusztulása után nyomoz. Egyébként is mindenkit Helgen érdekel mostanában.
- Na hát, én is örülök, Hilda! Tényleg! - Mondom amint gyorsan bezárom az ajtót. - Foglalj helyet! Alaposan rám hoztad a frászt, megmondom őszintén... Túl sokan akarták mostanában a fejemet venni!
Hilda meglepetten néz egy pillanatig, ezt kihasználva kissé zavartan folytatom mondókámat amint helyet foglalok a tűz mellett.
- Szóval... Igen, én volnék 'Alethius'. Annyi minden történt, el kellett tűnnöm kicsit. És nem tudtam, hogy te lettél az új Harbinger! Terveztem, hogy meglátogatlak benneteket, Kodlakhoz is el akartam menni, aztán hallottam hogy mi történt, vándorkereskedők beszéltek a haláláról. Tudod, akkor eldöntöttem, hogy talán visszamegyek közétek, úgy éreztem, tartozom ennyivel Kodlaknak is, pláne hogy nem voltam mellette, segíteni a bajban. - Hallgatok néhány másodpercig, majd folytatom. - Mentségemre szóljon, alaposan keresztülhúzta a terveimet, hogy porig égették a cyrodiili farmomat, aztán vérpadra küldtek Helgenbe. - Ismét elgondolkodom, majd sörrel kínálom vendégemet.
- Bocsánat! Talán ez kicsit sok volt így hirtelen... Igyál egy pohárral! Mézsör is szokott lenni az ivóban, de mindig lemaradok róla, egy Jorgen nevű alak azonnal felvásárolja, ha esetleg érkezik egy kevés. |
Egy pillanatra teljesen lefagyok. Scipio? Ő meg hogy kerül ide? Szerencsére azt felfogom, amit mondott, és talán kissé túl lendületesen, de belépek az ajtón, amit ő gyorsan be is zár.
Jól emlékszem Scipiora, bár túl hosszú ideig nem voltunk együtt a Companions tagjai, ő kilépett. De Kodlak kedvelte őt, így az én bizalmamat is elnyerte. Arra a legkevésbé sem számítottam, hogy vele találom majd szembe magam, amikor Morthalba jövök.
Te vagy Alethius? Vagy... te rejtegeted? - pillantok körbe a kis helységben. Közben magamban dicsérem a csodálatos, már-már Farkaséval vetekvő logikámat. Nyilván ő Alethius, ezzel az álnévvel élhet itt. Megköszörülöm a torkom. - Jó újra látni téged. Nem hazudok, ez a találkozás most igencsak meglepett. |
Megdöbbenek a válaszon, kissé lejjebb eresztem nyílpuskámat. A Companions Harbingere? Valóban... Nem olyan rég volt, hogy Kodlak eltávozott az élők soraiból. Ha jól emlékszem, már cyrodiili farmomon voltam, mikor eljutott hozzám halálhíre. Vándorkereskedők meséltek róla, akik Whiterunból jöttek. Összefüggéstelen történeteket meséltek egy banditatámadásról, ám tudtam, éreztem, hogy mi történt. Bűntudatom volt, amiért nem mentem el tiszteletemet tenni, bár a búcsúztatási szertartást valószínűleg lekéstem, mire a hír hozzám ért.
Felgyorsulnak a gondolataim. Igen, Kodlak eltávozott, de akkor mégis ki lett az új Harbinger? Kívülről női hang szólt, ám az ajtón keresztül nem tudtam megállapítani, hogy kicsoda. A fenébe is... Nem csak paranoiás lettem hanem gyáva is? Egy határozott mozdulattal ajtót nyitok, jobb kezemben még mindig felhúzott nyílpuskámmal.
- Mi a... Hilda?! - Pillantok vendégemre döbbenten. - Gyere be gyorsan, attól tartok így is elég feltűnést keltettünk már... |
Megkönnyebbülök, amikor meghallom a hangot bentről. Sokáig nem érkezett válasz, amit lehet a korai időpontra fogni, de az is igaz, hogy sosem voltam a türelem mintaképe.
- A Companions Harbingere vagyok és Alethiussal szeretnék beszélni. - felelem hangosan és várom, hogy bebocsássanak. |
Előző éjjel, miután a kinti zajok csendesedni tűntek, a baljós félhomályban ülve, karosszékemben csakhamar elaludtam. Skyforge kardom ölemben pihentettem, s kora reggel, amint a nap első sugarai házamba kúsztak, kopogtatásra ébredtem.
Őszintén szólva, kicsit összerezzentem, majd elgondolkodtam. Eszembe jutott a tegnapi idegen - ezidáig ugyanis nem volt jellemző, hogy bármely morthali keresett volna engem, főleg ilyen korán. Várok. Gondolkodom. Újabb kopogtatás. A kandalló mellett a sarokban pihenő nyílpuskámért nyúlok, melyet régebben vadászatra használtam. Felhúzom, s közben az ajtó felé fordulok.
- Ki az? - Kérdem határozottan. |
Jorgen elég hamar a "barátom" lesz, valóban elég hozzá néhány kupa sör. Mások is oda-odalépnek az asztalunkhoz, ahova a pulttól átvándorlunk, én pedig mindenkit meghívok egy italra. Egy pillanatra átfut a fejemen, milyenek voltak azok az idők, amikor még zsoldosként tengettem a mindennapjaimat és arra is alig volt pénzem, hogy vacsorát vegyek magamnak valamelyik ivóban... A Companions Harbingerének jelenléte persze eléggé felrázza a helyet. Igyekszem kihasználni ezt a lehetőséget és a magam oldalára álltani minél több helyi lakost. Erőfesztéseim sikerrel járnak, és Jorgen elmeséli, hogy az általam keresett Alethius valóban Morthalban tartózkodik, s ezt az információt több helyi is megerősíti. Feltűnést kerülő, távolságtartó, de rendes embernek írják le Alethiust, aki hamar alkalmazkodott az itteni légkörhöz, mindennapohoz, nincs vele semmi gond. Átlag polgár. Azt el tudom képzelni, hogy így van; egy hasonló trauma után sokak próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és élni az átlagos, eseménytelen életet.
Hajnalig iszogatunk, majd miután a többség hazafelé veszi az útját, kiveszek egy szobát az ivóban, hogy legalább néhány órára álomra hajthassam a fejemet. Hajnalban nem túl frissen, de tettre készen ébredek, és kezemben Morthal kissé össze-vissza módon rajzolt térképével (Jorgen keze már eléggé remegett), nagy léptekkel indulok Alethius háza felé. A hűvös levegő csípi az arcom, a köd nem igazán akart feloszlani és a faluban szinte semmi mozgás nincsen, ahogy átvágok az épületek között az egyik kisebb ház felé, majd az ajtóhoz érve hangosan bekopogok. |
Az ablakomból tovább figyelek. Úgy látom, mintha a fogadó környékén lenne intenzívebb a mozgás és a zaj. Hm. Érdekes, talán csak egy utazó, aki szállást keres az éjszakára és Morthal esett csak útba neki. Amikor először jártam itt, én is ilyen utazó voltam.
Kissé nyugodtabban visszahúzódok ablakomból, leülök, s kardomat ölemben pihentetem. Talán túlzottan felzaklattak a helgeni események és végülis, nem én vagyok az egyetlen túlélő.
Habár az egyetlen túlélő, aki egyben sárkányszülött is, valóban én vagyok. Meglehet, okosabb lett volna High Hrotgharba visszahúzódni, míg csendesednek a kedélyek, s kitalálom, mitévő legyek. Mindenestre ennek az idegennek az érkezése szöget ütött a fejembe. Nem tudnám megmagyarázni, csak van egy nagyon furcsa megérzésem. |
Harbingernek lenni igazán komoly és felelőségteljes feladat. Néha nehéz döntésekkel jár.
Ezt ismételgetem magamban, miközben irányt változtatok és belépek a kocsma ajtaján. Az éjszaka már leszállóban, erősen kétlem, hogy a Jarl örülne, ha most zargatnám. A kocsmában azonban ilyen időtájt ered meg jobban az emberek nyelve, és ha igazán nagy szerencsém van, talán az is pont itt lesz, akit keresek. Ahogy megállok a pultnál, érzem, hogy minden szem rám szegeződik. Már kezdem megszokni, nem zavar különösebben. Az egyik férfi különösen bámul. Ahogy kikérem a sörömet, egyenesen felé fordulok.
- Neked is jöhet ugyanez, barátom?
Meg van lepve, de elfogadja. Kiderül, hogy Jorgennek hívják, a helyi malom tulajdonosa. Kezdetnek nem is rossz, ha kérdezősködni akarok. Szerintem a második sör után már gond nélkül megtehetem. |
A falu belseje felől mozgolódást észlelek - nem túl nagy a település, így nagyjából mindenki lát mindenkit Morthalban, ám ezúttal sűrű köd szállt a házakra. Fényeket látok csupán, fáklyákat, azt hiszem, majd beszédhangokat is érzékelek. Alapvetően csendes, félreeső hely ez, de nincs semmi rendkívüli abban, hogy emberek beszélgetnek odakint.
Mikor azonban lovakat is hallani vélek, a tűzhelyemhez lépek, s óvatosan eloltom a parazsat. A következő dolgom, hogy az ablakhoz lopózom, s kezembe veszem a kardot, amit annak idején még Eorlundtól kaptam, mikor beléptem a Companionsba - legnagyobb meglepetésemre ez a fegyver is Falkreathben fogadott a farkasprémekkel együtt, őszintén szólva nem is emlékeztem, hogy ezt is barátomra bíztam.
Hallgatok és feszülten próbálom kihámozni a beszédfoszlányokból, hogy vajon mi történik odakint. Talán csak paranoia, bár mióta sárkányszülött lettem és mióta elfogtak a birodalmiak, egész sokan akarták már lenyesni a fejemet - aztán ami Helgenben történt... Nos, azt hiszem ezen a ponton jobb félni, mint megijedni. |
Sűrű köd száll le a környékre, ahogy zötykölődünk az úton a szekérrel. Sosem jártam még Morthalban, ez a vidék valahogy mindig távol esett a megbízatásaim helyszíneitől. Már látom is nem olyan messze a házak tetejét. Remélem, valóban itt lesz, akit keresek. Egy nevem van csupán, de annyi remélhetőleg elég lesz.
Alethius... a név alapján birodalmi származású alakra tippelnék. Vagy valamiféle elf. Túlságosan egyikkel sem kívánnék csevegni, de hát ez van. Most már csak abban reménykedem, hogy megtalálom majd és ő nem próbál meg meglépni előlem. Abban biztos vagyok, hogy mint a Companions vezetőjének, a megjelenésem meglehetősen figyelemfelkeltő lesz. Morthal egy álmos kis falu, ahol nem sok minden történhet. Azon töprengek, innen merre. Két lehetőség áll előttem: tájékozódhatok a kocsmámban, ahogy mindig is szoktam, a legtöbb helyi pletykához, hírhez ott lehet hozzájutni, és még barátokat is szerezhet az ember. Vagy rangomat kihasználva besétálhatok a Jarl-hoz, ahol biztosan fogadnak majd, megtárgyalhatjuk Morthal viselt dolgait és szállást is kaphatok. Bár ez a megoldás távol áll tőlem, mégis emellett döntök és ahogy megáll a szekér, elsőként ugrok le róla és a faluház felé veszem az utamat. Azt azonnal érzékelem, hogy a közelben lévő lakosok kiszúrnak és izgatottan gyülekeznek a közelemben, össze-összesúgva. |
Nagyjából egy hete vagyok már Morthalban. Kicsiny, félreeső falu, nem messze Solitude-tól. A maradék pénzemből és néhány farkasprémből (melyeket még korábban egy falkreathi barátra bíztam megőrzésre s Morthalba jövet egy rövid kitérő során átvettem) sikerült egy barátságos kis kunyhót vennem a faluban.
Sokszor sokat gondolkodom, hogy vajon menekülni akartam-e a helgeni eseményeket követően, vagy csak félrevonulni a káosztól, hogy kissé átgondoljam a történteket. Talán mindkettő, mert újra és újra arra a következtetésre jutok, hogy a belviszályoktól megtépázott Skyrim túl gyenge, túlságosan elesett ahhoz, hogy szembeszálljon egy ősi veszedelemmel. Tragikomikus, ahogyan az embereket leköti a politika, s közben sárkányok készülnek felemészteni ismert világunkat.
Mézsört vettem a fogadóban, s káposztafőzeléket készítek a kunyhómban. Leülök a sarokba, amint lassan szörcsög a bogrács, s pislákol a parázs fénye. Pipára gyújtok, s újra gondolataimba mélyedek. Szinte bőrömön érzem a sárkányok közelségét. Legbelül tudom, hogy előbb-utóbb mindnyájunkat utólérik a próféciák és legendák, mindannyiunknak szembe kell majd néznünk mindazzal, ami világunkra vár. S ami igazán aggasztó, úgy fest inkább előbb, mint utóbb. Valahol azt is érzem, hogy nekem is ki kell majd vennem a részem ebből - ám jelenleg fogalmam sincs, merre indulhatnék el az úton, ami előttem, előttünk, egész Skyrim és Tamriel előtt áll. |
Sosem szerettem szekéren utazni. Kifejezetten rühelltem a dolgot. Nem elég, hogy ráz, mint a fene, lassú és tökéletes célpont az útonállók számára, de ha kifejezetten szerencsétlen az ember, még egy bőbeszédű kocsist is kifoghat mindemellé. Ha az ember masszívan másnapos, igazi áldás lehet ez így együtt, tapasztaltam már néhányszor. A jelen helyzetben ennél sokkal nagyobb gondjaim vannak.
Nem hittem volna, hogy egy napon visszatérek majd a szülőfalumba, Helgenbe. Azt pedig végképp nem, hogy ilyen körülmények között. Ha lehunyom a szememet, azonnal látom magam előtt a romokat, a még ki nem hunyt tüzet, a szétégett holttesteket... Helgen nincs többé.
A hírek pedig még nyugtalanítóbbak, már ha lehet ennél rosszabb. Nyugtalanítóak és hihetetlenek. Akaratlanul is felhorkanok, ahogy eszembe jut (a kocsisnak fel sem tűnik, folyamatosan beszél, mióta elindultunk). Sárkány... Helgent egy sárkány pusztította el. Hiszek én a legendákban, néhányban részem is volt, ez valahol mégis annyira hirtelen jött. Az utóbbi év során minden nyugodtan ment: a Companions dicsőségesebb, mint valaha, megerősödtünk, növekedtünk számokban és kapcsolatokban és végre azt tesszük, amiért Ysgramor egykor megalapította ezt a családot. Amit pedig nem gondoltam volna, megszerettem a harbingeri feladatokat. Még Vilkassal is jobb a kapcsolatom. Valamennyivel.
Helgenben nem találtam válaszokat, csak romokat. Férjem, Farkas elkísért, a Companios tagjai ritkán járnak egyedül. Úgy tűnik azonban, hogy én most erre az ösvényre fogok lépni egy darabig. Riverwoodban megszállva egy érdekes pletyka jutott a fülembe. A sárkány támadásának voltak túlélői, s közülük az egyik, ha minden igaz, Morthalban van. Ő talán választ tud adni a kérdéseimre... a szülőfalum megérdemel annyit, hogy utána menjek. Így hát Riverwoodban búcsút vettem Farkastól és felkapaszkodtam az első szekérre, ami Morthalt is útba ejti majd. Ennek már néhány napja. Már nem járok messze. |
Baljós árnyak gyülekeznek Skyrim felett. A Birodalmiak és a Stormcloak-ok között dúló polgárháború már így is felperzselte az országot, a véget nem érő harcoknak, lázadásoknak napról napra több áldozata van. Egy apró faluban, Helgenben eközben más erők munkálkodnak: úgy rebesgetik, hogy Alduin, a Világ Pusztítója eljön és közel az idő, amikor elpusztít mindent. Van, aki szerint mindez csupán legenda, ám a történések nem ezt igazolják. A sárkányok visszatértek...
|
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
